A védőnőm állapota gyorsan javult a kézforma torna végzését követően. Felmerült bennem a kérdés: vajon más, hasonló problémával küzdő betegeken is lehetne ezekkel az apró mozdulatokkal segíteni?
Egy közösségi oldalon feladtam egy hirdetést, hogy olyanok jelentkezését várom, akik már több éve estek túl stroke betegségen, és javítani szeretnének kézmozgásukon, valamint megosztanák velem a gyakorlatsor végzése során szerzett tapasztalataikat. Körülbelül 10 fő jelentkezett a felhívásra, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat, valamint a kitartó gyakorlást! Akinek egyáltalán nem mozgott az egyik keze, annak egy családtagja, vagy éppenséggel saját maga, a másik, ép kezével mozgatta sérült ujjait.
Közülük többen számoltak be a finommotorikus mozgásuk jelentős javulásáról, illetve az egyik úriember, akinek 5 és fél éve nem mozogtak az ujjai, azt írta, hogy a kézforma torna végzésének 16. napján megmozdult a hüvelykujja, a 21. napon a mutatóujja, a 26. napon a középső ujja, 2 hónap múlva pedig a csuklója. Körülbelül 8 hónapja átlagosan napi fél-1 órát gyakorol, és mostanra annyit ügyesedett a keze, hogy már apró játékokat tud elhelyezni egy táblán. Egy ideje már nem csak az alap feladatokat végzi, hanem a keze aktuális állapotához igazodóan használja a Te vagy a jel webes alkalmazásom kézforma szűrőjét, valamint ugyanitt megtalálható JEL-SZÓ-KINCS-eket is gyakorol, hogy minél célirányosabban tudja fejleszteni ujjai mozgását. A teljes felépülésig még hosszú lehet az út, a beszéde is akadozik még, de az elért javulás úgy gondolom, így is figyelemreméltó.
Voltak olyanok is, akik jóllehet kitartóan gyakoroltak, mégsem sikerült javítani állapotukon.
Fontos elmondani azonban azt is, hogy voltak olyanok is a csoportban, akiknél semmilyen változást nem sikerült elérni, jóllehet ők is kitartóan gyakoroltak. Körülbelül 2 hetente „találkoztunk” online, és a megosztott tapasztalatok mindegyikét beépítettem a tananyagba, én magam is gyakoroltam, és figyeltem a hatásokat. Mindent összevetve 24 oldalas lett a kézforma torna alapgyakorlatait leíró szöveg, melyből a konkrét gyakorlatsorok csupán 5 oldalt tesznek ki. Készítettem egy feladatsort a 6 év alattiaknak, és egyet a 6 év felettieknek.
Mégis, mi lehet az a mechanizmus, ami az agyat újra munkára bírja?
Sokat kutakodtam, számos neves szakembert megkerestem, végül teljesen véletlenül bukkantam rá az alábbi képre.
A fenti figura egy agykutatással foglalkozó könyvből* származik, mely azt mutatja meg, hogy az emberi test egyes részeinek mozgatása mekkora területet mozgat meg az agyban. Jól látható, hogy a szem, a kéz és a száj rendkívül nagyok, ezek egy időben történő megmozgatása vélhetően nagy agyi területet mozgósít. A könyvben ezt olvashatjuk: “a száj és a kezek rendelkeznek a legnagyobb számú mozgásszabályozó agykérgi idegsejttel.*[2]”
Mi az, ami egy időpillanatban több testrészünket is meg tudja mozgatni?
A kézforma torna a kezeket, valamint a szemeket mozgatja meg egy adott időpillanatban, míg a kézjeles kommunikáció további elemei közül a JEL-SZÓ-KINCS-ek, valamint a KULTURÁLIS KINCS-ek, már nem csak a kezeket, és a szemeket mozgatja egyszerre, hanem bekapcsolódik a folyamatba a száj is, így feltételezhetően ezek a kézjelek még nagyobb agyi területre gyakorolnak hatást. Érdekesség, hogy egészségeseknél pár esetben azt tapasztaltam, hogy a három agyi terület összekapcsolását követően sokszor különösen kreatív alkotások születnek, melyek egyfajta holisztikus látásmódot tükröztek. Az előzőekben felsorolt tananyagok, köztük a kézforma torna (a webes oktatói felületen a “Fiókom”, “Letöltések” menüpont alatt) is, a www.tevagyajel.hu webes oktatói alkalmazáson belül elérhető, ahol 169 db kézforma, 166 db szűrési lehetőség, 404 db JEL-SZÓ-KINCS és 122 db KULTURÁLIS KINCS, valamint egy speciális kézforma szűrő segít a feladatokat teljesen egyénre szabni. Az anyagok egy része regisztráció nélkül, ingyenesen is kipróbálható.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy…!
Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy az általam megalkotott kézjeles kommunikáció módszere, és a részét képező kézforma torna kapcsán jelenleg nem áll rendelkezésre kutatási eredmény! Csupán pár tapasztalati beszámoló van, melyből nem lehet, és nem is szabad! semmiféle messzemenő következtetést levonni! Mindazonáltal továbbra sem hagy nyugodni a gondolat, hogy hátha vannak még olyanok, akiknek ezzel a rendkívül egyszerű gyakorlatsorral kicsit könnyebbé tudom tenni a hétköznapjait. Ez az érzés hívta életre ezt a bejegyzést.
Tartok egy ingynes online webináriumot 2022.06.16-án 18:30-19:30-ig, ahol az agykutatással foglalkozó könyvekben olvasott, témához kapcsolódó információkról, és a 8 hónap alatt szerzett tapasztalatokról mesélek. Amennyiben érdekel a téma, az lábbi képen a JELENTKEZEM gomb megnyomásával tudsz regisztrálni, mellyel egyúttal feliratkozol hírlevelemre is.
Megköszönöm
– ha a bejegyzés megosztásával hozzájárulsz ahhoz, hogy minél több érintetthez eljuthassanak a fenti információk,
– ha ajánlod munkásságom olyan szülőnek / pedagógusnak (bölcsi, ovi, suli, fejlesztő intézmény), akinek gyermeke / tanítványa figyelme nehezen felkelthető, illetve fenntartható.
Jelenleg a kézforma tornához kötődően egy kártyás kiadványon dolgozom, amely számos új instrukciót tartalmaz. Ha érdekelhet, érdemes lehet az alábbi linken a hírlevélre feliratkozni:
https://tevagyajel.hu/#hirlevel-feliratkozas
További információk: a www.tevagyajel.hu oldalon.
A cikk első része itt érhető el:
https://tevagyajel.hu/stroke-ot-kapott-volt-vedonom-kezenfekvo-megoldassal-siettem-a-segitsegere-ekso-resz/
Bejegyzés fotóinak forrása: Canva