Izabella: A Jelel a Babám első blog bejegyzését olvasod. Izabellának hívnak, és 2014. június 20-án töltöttem be a 9 hónapot, rá 4 napra június 24-én jeleltem vissza először, ha láttad a videót, akkor tudhatod, hogy elsőként a fény jelét használtam.

Anya már hónapok óta (kb. 6 hónapos koromtól) mutogat ezt-azt, nem igazán értettem, hogy mit akar ezzel a sok kalimpálással, de a mai napon világossá vált, hogy beszélgetni szeretne velem! Otthon a közlekedő folyosón voltunk anyával, épp a karjában csücsülve kapcsolgattam a lámpát, amikor lelkesen elkezdtem anyát utánozva nyitni-csukni a kis öklöcskémet. Anya felkiáltott: „Nézzétek, megtanulta a fény jelét!” Mindenki nagyon örült a családban.

Kissé sajátos módja ez a kommunikációnak, de mivel jelenleg nekem sincs jobb ötletem, így nagyon hálás voltam, hogy a babajelbeszéddel a korábbiakhoz képest jobban el tudom mondani, hogy mi foglalkoztat.

Anya lelkesen mesélte apának, hogy milyen érdekességeket vett észre a fény jelével kapcsolatban. Sokszor meglepődve tapasztalták, hogy én másként látom a dolgokat, mint ők. Nemcsak a fel-le kapcsolgatott lámpára használtam a fény jelét, hanem arra is, ahogyan a fény a szekrényen visszatükröződik. Ezt a jelet használtam a villanykapcsolókra is. A legkülönbözőbb lámpákat (álló, éjjeli, olvasó, utcai) ismertem fel teljesen önállóan, senki meg nem mutatta előtte. A fény jelét használtam rájuk akkor is, ha éppen nem világítottak. Egy villanypóznáról azt feltételeztem, hogy egy lámpa, csak éppenséggel kissé nagyra nőtt. Még a BKV villamoson is láttam fényt, minden megállóban szép zölden villogott. Minden kétséget kizáróan azonban a nap volt az, ami leginkább elkápráztatott, ezt megnézheted a videón is.

Reggelente a redőnyön keresztül is szépen be szokott sütni a nap, azt is szoktam jelezni, persze csak az után, hogy anyának mutatom, kapcsolja ki a légzésfigyelőt. Egy alkalommal megkérdezte anya, hogy lekapcsolja-e a villanyt, mire én rámutattam az ablakra, ahol nappal lévén elegendő fény jött be, így jeleztem, hogy nincs szükség a villanyra, hisz világos van.

Este sokszor nehezen tudok elaludni, bevallom, kicsit félek a sötétben. Anyának esténként sokszor mutattam a lámpát, hogy kapcsoljuk fel, de úgy láttam nem értett meg teljesen, mivel a felkapcsolás után egyből le is kapcsoltuk a villanyt. Egy alkalommal addig nyöszörögtem, amíg felkapcsoltuk a villanyt, majd hogy nehogy le kelljen kapcsolni, egyből be is csuktam a szemem, és már szundítottam is. Anya megértett engem, és ezután mindig éjjeli fényt kapcsolt elaltatáshoz, így már nem sírtam annyit, mint korábban.

Az első jel után kb. egy hónappal azt is kitaláltam, hogy ha villanyt szeretnék kapcsolni, akkor a kapcsolóra való mutatáskor fel-le mozgatom a mutatóujjam, hogy biztosan megértsék, mit akarok.

Anya sokat küzdött az elején azzal, hogy a fény jeléről videó felvételt csináljon a telefonjával. Legtöbbször ugye bekapcsolt a készülékén a vaku, erre én egyből a telefon felé kezdtem mutogatni a fény jelét, és hunyorogtam nagyokat. A kültéri felvételek végül megoldották a problémát.

Gondoltam hagyom anyát is egy kicsit „beszélni”, ezért átadom neki a „szót”, mivel a fény témából kiindulva összegyűjtött Neked pár érdekes dolgot a babák látásáról.

Anya: Olvastam egy nagyon remek könyvet, az a címe, hogy „Amit a baba kérdezne – ha beszélni tudna”, (blog végén a pontos cím) ebből a könyvből szemezgettem.

Tudtátok, hogy a pocakban már látnak a babák, ugyan még nem olyan sok mindent, leginkább a vörös fény különböző árnyalatait. A születést követően az első időszakban a szem fókusza csupán 20-25 cm, így pont az etetést végző személy arcát látja jól a csecsemő. Az újszülött látásélessége csupán 4 %-a a felnőttének, a teljes látásélesség csak 5 éves korra fejlődik ki. A kicsik nagyobb érdeklődést mutatnak az élénk színű, jól kontúrozott, nagy mintás, kontrasztos tárgyak iránt. Előnyben részesítik a kerek, ovális és szimmetrikus dolgokat, amely feltételeknek az emberi arc pont megfelel. Már egy 8 hetes csecsemő képes jelezni, ha felismer egy korábban már látott személyt. A gyerekek 10 hetes korukig úgy látnak, mintha két kegymástól független csőbe néznének, mivel agyuk még nem képes összeolvasztani a tárgyakról a képet.

Utolsó bekezdés forrása: Kyra Karmiloff, Annette Karmiloff-Smith Phd: Amit a baba kérdezne – ha beszélni tudna, Hajja and Fiai Könyvkiadó, 1998, Debrecen