Az első hinta-palinta bejegyzésből már megtudhattad, hogy Izabella 9 hónapos volt, amikor először használta ezt a jelet. Még ma is emlékszem, ahogyan mentünk lefelé a lifttel a lakásból a játszóra, és konkrét választ nem is remélve, csak úgy, hangosan feltettem az alábbi kérdést.

„Mit csináljunk ma a játszótéren?”

Erre Iza hevesen elkezdett előre-hátra dülöngélni a babakocsiban, mire én elmosolyodtam. Egyből meg is beszéltük, hogy ahogy leérünk, első dolgom lesz hintába ültetni. A hintát egyébként 18 hónaposan tudta kimondani, de milyen jó, hogy nem vártunk addig!

Kicsi babák esetében sokszor találkozom azzal a véleménnyel, hogy miért is beszéljünk nekik egy-egy dologról, hisz úgysem értik. Ezen én mindig elcsodálkozom, és messzemenőkig nem értek vele egyet. Bevallom őszintén én még a legelső pelenkázás alkalmával is elmeséltem, hogy mi fog történni, jóllehet teljesen tisztában voltam vele, hogy ekkor még a megértés legcsekélyebb jelére sem számíthatok, de úgy gondolom, hogy már maga az anyuka hangja is megnyugtatólag hat a kicsire.

Egy megtörtént esetet szeretnék neked elmesélni, a párbeszédet úgy írom le, mintha beszélgettünk volna, de valójában kézjelekkel kommunikáltunk. Izabella ekkor mindössze 13 hónapos volt. Természetesen én mindent hangosan kommentáltam is, hisz tudjuk, hogy ez a babajelbeszéd alkalmazása során alapszabály.

Anya: Izabella, jössz hintázni?
Izabella: Nem jövök, labdázni szeretnék!
Anya: Nem tudunk labdázni, nincs nálunk labda.
Izabella: De van labda! (egy adott irányba mutat)
Anya: Én nem látok ott labdát.
Izabella: De ott van! (még inkább ugyanabba az irányba mutat)
Anya: A helyzet az, hogy én továbbra sem látom azt a labdát, de gyere, menjünk közelebb, nézzük meg együtt! (elindulunk a megadott irányba, ahol egy fa mögül egy focilabda került elő)
Izabella: Mondom, hogy itt a labda, gyere anya, labdázzunk!
Anya: Bevallom, hogy nem hittem volna, hogy tényleg van valahol is a közelben labda, de igazad lett, most már tényleg tudunk labdázni.

A fenti eset kapcsán elég szkeptikus voltam, tényleg nem hittem, hogy valóban ott az a labda. Ez az eset rávilágított arra, hogy ne kételkedjek egy-egy jel láttán, hanem inkább kezdjek el nyomozni, hogy pontosan mire is gondolhat a gyermek. Ezt tanácsolom neked is!